
Állapotfelmérés:
Az első találkozás a beteggel általában időpont egyeztetést követően történik. A beteg elmondja miért keresett fel, milyen problémái vannak, ha magával hozza, végignézem az orvosi leleteit és az azok alapján felállított diagnózisát. Ezek után részemről egy főként a kínai gyógyítás útmutatásait követő állapotfelmérés történik, amely általában 30-40 percet vesz igénybe.
A modern nyugati orvostudomány a betegségeket többnyire csak fizikai szinten vizsgálja, az ún. holisztikus szemlélet a gyógyításban azt jelenti, hogy az egészet, a beteg embert a maga testi, lelki, szellemi és a társadalommal való kapcsolatában vizsgálja és betegségének okait, gyógyításának módját mindezek figyelembevételével állapítja meg.
Az állapotfelmérés eredménye alapján javaslatot teszek a betegnek az általam nyújtható leghatékonyabb kezelési módszerre és elmagyarázom annak lényegét. A kezelések mindig személyre szabottan történnek, sűrűségük és időtartamuk függ a beteg egyéni reakcióitól, az adott betegségtől és a betegség fennállásának időtartamától.
Kezelési módszereim: Az általam alkalmazott terápiák többnyire ősi, szelíd gyógymódok, melyek tapasztalati tényeken alapulnak. A betegségek gyógyítására és a fájdalomcsillapítására semmilyen káros anyagot nem használok. Fontos, hogy nincs mellékhatásuk és erősítik az immunrendszert. Megelőzésként és gyógyításként egyaránt alkalmazhatók.
Fülakupunktúra:
Az akupunktúrás mikrorendszerek közül egyik legjelentősebb a fülakupunktúra, vagy más néven az aurikulomedicina. A fülkagyló ugyan testünk nagyon piciny részét teszi ki, mégis – közel lévén az agyhoz – mint reflexterület óriási hatást képes gyakorolni az egész szervezetre. Ha a külső fülre egy kifejlett embriót rajzolunk fejjel lefelé állítva, kapunk egy térképet, ahol testünk minden része megjelenik. Ha a test bizonyos zónája elvesztette élettani egyensúlyát, akkor érzékeny, aktív, fájdalmas lesz a fülkagylóbeli kivetülési pontja. A terápia abból áll, hogy az aktív pontokat mechanikusan stimuláljuk. Erre több módszer is van, lehet hajszálvékony tűket szúrni a megfelelő reflex területre, léteznek tartós tűk, melyek napokig benn maradhatnak a fülben, használhatunk gyógynövény magvakat, mágnes golyókat, esetleg stimulálhatjuk elektromosan vagy lézerrel. Nagyon hatékony a kézzel történő fülmasszázs is. Minden módszer ugyanazt a hatást éri el, beavatkozik a szervezet energia folyamataiba és jótékonyan befolyásolja az egész szervezet működését, azaz gyógyít. Az eredmény nagyon gyorsan jelentkezik, a tű beszúrását követően szinte azonnal történik valamilyen pozitív változás, például percek alatt csökken a fájdalom, a kliens megnyugszik, ellazul, stb. A rendszeres kezelés segíthet a gyógyulásban, a betegség utáni felépülésben, csökkentheti a gyógyszerek mellékhatásait, nagy jelentősége lehet a szenvedélybetegségek elvonási tüneteinek csillapításában, a dohányzás, az alkoholizmus és az étvágy befolyásolásában.
Akupresszúra:
Az akupresszúra a hagyományos kínai orvoslás igen elterjedt módszere. Valószínűleg ugyanolyan idős, mint maga a tűszúrásos kezelés, tehát több ezer éves múltra tekinthet vissza. Maga a szó latin eredetű: acus=tű, pressus=nyomás, összeszorítás. Elméleti háttere azonos az akupunktúráéval, csakhogy itt mechanikus ingerrel, azaz kézzel, pontosabban az ujjakkal kell masszírozni azokat a pontokat, amikbe az akupunktúra alkalmazásakor tűket szúrnak. Az ember, ha valahol fájdalmat érez, önkéntelenül is nyomban odanyúl, megmasszírozza, hogy enyhítse a kellemetlen érzést. Ilyenkor tudatosan, vagy nem, de lényegében akupresszúrás kezelésben részesítjük magunkat. A test akupresszúrás pontjainak ingerlésével megszüntethetők a betegséget okozó energia blokkok és biztosítható a szabad energiaáramlás, az öngyógyító folyamatok beindulása. Minden létező szervi megbetegedés kezelhető az akupresszúra módszerével, mivel minden belső szervnek megtalálható a kivetülése a test felületén. Az akupresszúra alkalmazható idős embereknél és gyerekeknél is, tűtől irtózó személyeknél vagy sürgős esetekben elsősegélyként.
Moxaterápia:
Melegítéses vagy égetéses ősi gyógymód, melyhez a leggyakrabban felhasznált anyag a feketeüröm. A növény levelei illóolajat tartalmaznak, az égetéshez a szárított levelek porát használják. A kezelés lényege, hogy a moxát meggyújtom és a kezelendő akupunktúrás ponton, vagy annak közelében elégetem. A keletkező füstgázok a bőrbe jutva, valamint az infravörös és hősugárzás fejti ki a gyógyító hatást.
Elsősorban az energiahiányos és hideghatás okozta betegségeknél nagyon hatásos, mint pl. gyenge erőnléti állapot, álmatlanság, krónikus betegségek, tartós fájdalmak, bénulásos betegségek, ízületi fájdalmak, vérnyomás problémák, felfázás, rossz emésztés, stb. Sok esetben a fájdalomcsillapító és egyéb gyógyszerek mennyisége nagymértékben csökkenthető! Fontos a moxa megelőző gyógyhatása is, hiszen ha a stressz elfogyassza a szervezet energiáját, ami megbetegedéshez vezet, akkor a moxa pótolja az élet által felemésztett energiát, vagyis megelőzi a bajt.
Köpölyözés:
A köpölyözés külső, fizikális gyógymód és speciális ingerterápia. Lényege, hogy üvegharangban vákuumot hozunk létre és ezt a test megfelelő pontjaira helyezzük. Az üvegharangok különböző méretűek, felhasználásuk függ a kezelendő felület méretétől és elhelyezkedésétől. A köpölyöző csészéből a levegő eltávolítása történhet mechanikus úton, pumpa segítségével, vagy hagyományos eljárással, melynek során alkoholos vattát tekerve egy pálcára, s azt meggyújtva, a szájával lefelé fordított csészéből a lánggal elhasználjuk az oxigént, majd a csészét a bőrre helyezzük. A keletkező vákuum felszívja a bőrt és ennek hatására a kezelt területen a kapillárisok kitágulnak, ez friss vér és több oxigén beáramlását teszi lehetővé, ami egyenletesen átjárja a kötőszöveteket. Az elhasznált vért, a nyirok- és anyagcsere végtermékeit a véráramba pumpálja, amelyek a vesék irányába áramlanak. Megtisztítja a szöveteket a salakanyagtól. A vákuum szívóhatásával vérbőséget okoz az adott területen, javul az itt lévő bőr, izom, valamint a területhez tartozó belső szervek vérellátása, vérkeringése, anyagcseréje, valamint a helyileg fellépő vérbőség aktivizálja a szervezet egy vagy több meridiánját, s így fokozza az energia áramlását. A köpölyözéssel csodákat érhetünk el a testi és lelki frissesség visszaállításában.
Gyógynövényterápia:
„Fűben fában orvosság” tartja a régi bölcs mondás. A növények gyógyító erejének ismerete már az emberiség történelmének legkorábbi időszakában is bizonyítható. A gyógynövényes orvoslás vagy fitoterápia tapasztalati megfigyelésekre alapozott módszer, melynek során a gyógyászati célokra alkalmasnak tartott növények magvait, bogyóit, gyökereit, leveleit, kérgét vagy virágait alkalmazzák a kezelés során. Gyógynövényeknek azokat a növényeket nevezzük, melyeknek valamely hatóanyagot tartalmazó részét, illetve a belőlük kivont illóolajat betegségek kezelésére illetve megelőzésére használják fel. Hatóanyagnak azokat a növény különböző részeiben felhalmozódott anyagokat nevezzük, melyek kedvező hatást gyakorolnak az emberi szervezetben lejátszódó élettani és kórfolyamatokra, ezáltal fejtve ki gyógyhatásukat. A gyógynövények tea, tinktúra, kenőcs, borogatás, fürdő és illóolajok formájában felhasználva a legkülönbözőbb betegségek gyógyítására és megelőzésére kínálnak alternatív megoldást. Szinte nincsen olyan betegség, amelyre a természet ne kínálna fel számunkra gyógyító növényt. A gyógynövények kiegészítő gyógymódnak is kiválóan alkalmasak, mivel általában minden más terápiával kombinálhatók. Kúraszerű használatuk sok esetben tartós javulást eredményezhet. Természetes hatóanyagaik révén megfelelő összeállításban és alkalmazás mellett a gyógyszerekkel ellentétben mellékhatás mentesek.
Fül- és testgyertyázás:
A kezelés kurkumával és gyógyolajjal átitatott tölcséres, hengerkúp alakú méhviasz gyertyával történik. A méhviasz és a kurkuma külön-külön is gyulladáscsökkentő hatással bírnak, az illóolajak pedig tovább fokozzák a gyógyhatást. A kezelés során a gyertya alsó végét szorosan köldökbe, vagy a test megfelelő pontjára, illetve a fül külső hallójáratába illesztjük és a felső, szélesebb peremén meggyújtjuk. A belső üreg megtelítődik füsttel és vákuum keletkezik. A vákuumnyomás és a szívóhatás ereje átnyomja a gyertya hatóanyagait tartalmazó füstöt a bőrön a bőr alatti szövetekbe, onnan felveszi a betegséget okozó káros, lerakodott anyagokat, melyek a szívóerő hatására kicsapódnak a gyertya falára.
Bioptron fényterápiás kezelés:
A napsütés hatására nemcsak egyszerűen kellemesebben érezzük magunkat: a napfény élettani működéseinknek is alapvető fontosságú tényezője. Csakúgy, mint a növényeknek, nekünk is szükségünk van fényre az élethez. Szervezetünk a fényt elektrokémiai energiává alakítja, mely elősegíti az anyagcsere- és az endokrin rendszer működését, ezenkívül a szervezet számos folyamatát szabályozza. A nap egészség megóvására és helyreállítására gyakorolt jótékony hatását felhasználva fejlesztették ki a Bioptron fényterápiás rendszert, amely a napéhoz hasonló spektrumú fényt bocsát ki, így elősegíti és felgyorsítja a természetes gyógyulási folyamatot. A Bioptron fényterápia fénye a szervezetre ártalmatlan, nem tartalmaz sem ultraibolya-, sem röntgensugarakat, a bőrre semmilyen káros hatást nem gyakorol, mellékhatása nincs. Regeneráló, gyógyító hatása a következő területeken hozhat kiemelkedően jó eredményeket: sebek, fekélyek, égési sérülések, pattanásos bőr, különböző bőrallergiák és bőrgyulladások kezelése, hegburjánzások megelőzése, fájdalom és gyulladás csillapítás. A Bioptron fényterápiával az egyes kezelési idők rövidek, ám krónikus betegségeknél gyógyulást csak hosszabb távon lehet elérni. Tudományos kutatások igazolják, hogy a Bioptron fényterápia javítja a betegek állapotát olyan esetekben is, ahol a hagyományos gyógyászati eljárások már nem hoznak javulást.
Hegyikristály szín- és fényterápiás kezelés:
A ma közismert ásványok közül a gyémánt után a hegyikristály a legkeményebb drágakő. Koránál, nemességénél és patinásságánál fogva a természet energiáinak, rezgésének sok ezerszeresét adhatja át. Érintésével a testünknek, a sejtjeinknek erősítő, serkentő energiát ad, szervezetünket a megfelelő rezgésszámra és ez által az egészség elérésére serkenti. A színek jótékony élettani hatása is ősidők óta ismert. A készülékhez tartozó 8 színtárcsa (a szivárvány 7 színe + a rózsaszín), illetve az ezekből kialakítható színkombinációk (összesen 37) csak növelik a lámpa hatásfokát és felerősítik a testen a helyi problémák megoldását. Pontszerű kezelésre (pl. színakupunktúra), szervtérkép alapján történő kezelésre (reflexológia), csakrákon keresztültörténő kezelésre, illetve a betegségek, problémák fizikai helye szerinti kezelésre egyaránt alkalmas és hatékony.
|
|
Fogyókúra fülakupunktúrával
A fülakupunktúra biztonságosan és mellékhatás- mentesen segíti a fogyást. Jelentősen csökkenti az étvágyat, azaz megszünteti az éhségérzetet, illetve javítja az anyagcserét. Négy hét alatt akár 8-10 kg súlycsökkenés érhető el ingerlékenység és éhségérzet nélkül! ...bővebben
Dohányzásról leszoktatás fülakupunktúrával
A fülakupunktúra hatékony, gyors, biztonságos leszokást biztosít a dohányzásról! Rövid idő alatt csökkennek az elvonási tünetek: fejfájás, depresszió, alvászavar, nyugtalanság stb., nincsenek mellékhatásai, még az erős dohányosok is képesek 2-3 hét alatt leszokni, méregtelenítő hatású! ...bővebben
|