Rólam Nyomtatás E-mail
Ferles Tiborné a hivatalos nevem, de az eredeti, születésemkor kapott nevem is fontos számomra, így a kettőt együtt használom, mint Ferlesné Horváth Teri.
1962-ben születtem, a szűz jegyében.

10 éve találkoztam először a természetgyógyászat varázsos világával, mikor is egy közeli hozzátartozóm súlyos betegsége révén kapcsolatba kerültem a Táltos gyógyítókkal. Azonnal tudtam, hogy ez az a világ- és életszemlélet, ami hozzám tartozik, ami szerint élnem kell.

Nem én kerestem az utam, az út talált rám és én elindultam rajta.

1999-2001 között elvégeztem a Táltos Iskola több kurzusát, majd 2002-ben beiratkoztam a Hieronymus Bock Gyógynövényismereti Iskolába. Ekkor jöttem rá, hogy ha gyógyítani, segíteni szeretnék az embereknek, akkor a hivatalos magyar jogszabályok szerinti sok éves tanulás és vizsgák sora áll előttem. 2002-2005 között az ETI-ben elvégeztem a szakvizsgákhoz szükséges alaptanulmányokat, majd fülakupunktúrás addiktológiát tanultam a Széchenyi Egészségközpontban, később akupresszúrát, ezen belül kínai gyógyászatot, köpölyözést, moxaterápiát, valamint test- és fülgyertyázást a Holisztikus Oktatási Központban. Gyakorlati tanulmányaimat az Egészség Biztonság Alapítvány hagyományos kínai orvoslással foglalkozó rendelőjében végeztem, ahová a mai napig visszajárok segíteni és tudásomat fejleszteni.
Természetgyógyászati szakvizsgáimat 2005-ben szereztem, mint fülakupunktúrás addiktológus, akupresszőr és fitoterapeuta.

Tanulmányaim során olyan nagyszerű embereket és tanárokat ismertem meg, mint Dr. Eöry Ajándok, Dr. Veress János, Dr Sarkadi Ádám, Temesvári Gabriella, Köteles Ferenc, Varsányi Péter, Komsa Ildikó, Oláh Mariann, Dr. Horváth Katalin, Bodnár Irén. Köszönettel tartozom nekik, a családomból édesanyámnak és Tímea lányomnak, akik mindig hittek bennem, valamint a barátaimnak, akikkel együtt jártuk végig ezt az utat és a mai napig egymást segítve, biztatva haladunk tovább.

Jelenleg a kínai gyógymódok és a gyógynövényes orvoslás állnak hozzám a legközelebb, de ezeken kívül foglalkozom még szín- és fényterápiával, valamint homeopátiás tanácsadással is. A betegek kezelése részletes állapotfelmérés után egyénre szabottan történik.

Gyógyító-segítő tevékenységem során tanárom, dr. Veress János szavait tartom szem előtt:
„Csak az lehet jó gyógyító, aki szeretettel telve, abban végzi munkáját. Elfogadja, hogy nem tehet meg mindent, amit elvileg tehetne, vissza tudja fogni magát, nem akar mindenkit, mindenáron meggyógyítani. Segíteni csak azon lehet, aki kéri és elfogadja a segítséget, hisz abban. Csendesen, szerényen tevékenykedjünk, beleszövődve az idő áramlatába.”




 

Fogyókúra fülakupunktúrával

A fülakupunktúra biztonságosan és mellékhatás- mentesen segíti a fogyást. Jelentősen csökkenti az étvágyat, azaz megszünteti az éhségérzetet, illetve javítja az anyagcserét.
Négy hét alatt akár 8-10 kg súlycsökkenés érhető el ingerlékenység és éhségérzet nélkül! ...bővebben

Dohányzásról leszoktatás fülakupunktúrával

A fülakupunktúra hatékony, gyors, biztonságos leszokást biztosít a dohányzásról!
Rövid idő alatt csökkennek az elvonási tünetek: fejfájás,
depresszió, alvászavar, nyugtalanság stb., nincsenek mellékhatásai, még az erős dohányosok is képesek 2-3 hét alatt leszokni, méregtelenítő hatású! ...bővebben

Szavazás

Ön hisz a természetgyógyászatban?
 

Állapotfelmérés! Vérkép analízis!

A kezelési program nem csak a tényleges és a lappangó betegségeket mutatja ki, hanem az ezekre való hajlamosságot is a központi idegrendszer, a szív , az érrendszer, a belszervi és a mozgásszervi, a vérkeringési stb. megbetegedésekre vonatkozóan! ...bővebben

Mágneses elektro-akupunktúra

A MagneVit Reflex T100 (CD-9) típusú, duplamágneses készülék által megvalósított magnetoelektro- akupunktúrás eljárás számos olyan elemmel rendelkezik, amely növeli az akupuntúrás pontok stimulációjának mértékét. ...bővebben

Masszázs!!! Állandó akciókkal!!!

Svédmasszázs, Thai masszázs, Mézes masszázs, Aromaterápiás masszázs, Csokoládé masszázs, Fejmasszázs! Frissítő-élénkítő masszázs, Nyugtató masszázs, Fájdalomcsillapító-izomlazító masszázs! ...bővebben
autumn leaves.jpg
© 2009 Természetgyógyász